A hét műtárgya 2020
PILLMANN RÓZA FALVÉDŐJE
Fehér vászonból készült konyhai falvédő kék hímzéssel, kék alapon fehér virágos szalaggal szegve. Jobb alsó sarkában a készítő, Pillmann Róza neve és az 1935-ös évszám látható. A konyhai falvédők hazánkban a konyhák füsttelenítése után, a századforduló körül jelentek meg a háztartásokban. Az ábrázolásokon főleg szerelmespárok, szorgos háziasszony, virágok láthatók idézetekkel, verses felirattokkal kísérve. Többségük kis- vagy jómódú polgári környezetet ábrázol, vagyis inkább a vágyvilágot vetítik ki a konyhák falára, mintsem a valóságot. Pillmann Róza falvédője különleges, hiszen a szakrális témájú hímzések nem voltak gyakoriak. Bár ismerünk falvédőket német nyelvű felirattal, a sváb háztartásokba ezek a textilek valószínűleg magyar közvetítéssel kerültek.
SÓSBORSZESZES ÜVEG
Kisméretű, átlátszó üveg a 20. század elejéről, melynek oldalán a következő felirat olvasható: Erényi "Diana" Sósborszesz Franzbranntwein. A német kifejezés félrefordítása eredményeképp a szert magyarul ferencpálinka néven is emlegették. A sósborszesz a 19. század végétől jellemző kelléke volt a magyarországi háztartásoknak. Minden vegyeskereskedés és drogéria polcain jelen volt, s a legkisebb falusi szatócsboltokban is árulták. A sósborszeszt bedörzsöléssel fájdalom enyhítésére, izomlazításra, fertőtlenítésre, vagy kozmetikai cikként a háziasszonyok frissítésre használták. Ez, a múzeumban Vermes Lőrinc szatócsboltjának polcán látható üveg valamikor 1907 után készülhetett és kerülhetett Solymárra, a gyógyszerész végzettségű Erényi Béla ugyanis a sósborszesz sikerén felbuzdulva abban az évben védjegyeztette a mentolos Diana sósborszeszt.
LAT SÚLYSOROZAT
Hat darabból álló súlysorozat: sárgarézből készült, szűkülő aljú kerek, nyitható fedelű tartóban 5 darab különböző méretű, egymásba illeszkedő súly. Külső és belső oldalukon körbe futó díszítés: egyszerű, karcolt csíkozás látható. A lat a ’mérőón’ jelentésű német Lot szó átvételeként jelent meg a magyar nyelvben. A lat vagy bécsi lat az osztrák fennhatóság alatti Magyarországon, majd az Osztrák–Magyar Monarchia idején használatos súlymérték volt. Egy lat nálunk általában a font harmincketted részének, azaz 1,75 dkg-nak, egyes esetekben 1,72 dkg-nak felet meg. Ezt a súlymértéket ma már nem használjuk, de a nyelvünkben különféle szavak – például latolgat – és szólásszerű kifejezések – például sokat nyom a latban – őrzik emlékét.
NŐI UJJAS - ’JUPPEL’
Kasha szövetből készült méregzöld, hosszú ujjú felsőrész világoszöld és bordó, vízszintes és függőleges csíkokkal, fekete színű keskeny nyakpánttal. Kézelője fekete selyem rátéttel díszített. Elől 7 világosbarna gombbal záródik. Háta derékban szűkített, alja lekerekített, belül két fehér kötővel erősíthető a viselő derekára. Anyaga több helyen elhasadt. A hasadások egy részét kézi öltésekkel varrták meg. A kasha gyapjúból készült, puha, lágy fogású anyag. A hideg időben viselt felsőrész az 1911-ben született Taller Jánosné Binder Teréz hagyatékából való. A derékig érő, hátul ívesen szabott, a svábok körében Juppelnek is nevezett blúzok (kiskabátok) az 1910-es években jöttek divatba Solymáron. Az idősebb generáció néhány tagja még a 21. század elején is viselte ezeket.
ZWACK SZÁMOLÓCÉDULA
A Zwack gyár számolócéduláján díszes arany keretben egy távcsővel csillagokat kémlelő tudósokat láthatunk, alatta a következő ovális keretbe foglalt felirattal: "Zwack ’Unicum’ jóslat: rosszul jár, ha silány utánzatot vesz." A Zwack János és Társa cég 1883-ban szabadalmaztatta az Unicomot, ezt erőteljesen ízű, száraz jellegű tradicionális gyomorkeserű likőrt. Ekkor kezdték gyártani, a mára már jól ismert gömbölyded üveggel és fehér alapon piros kereszttel. Az italt a gyártó legendáriuma szerint még 1790-ben alkotta meg II. József udvari orvosa, a Zwack család egyik őse. A történet szerint dr. Zwack különleges gyógynövénylikőrrel kínálta uralkodóját, II. Józsefet, aki állítólag nem győzte magasztalni a csodálatos italt, és azt mondta: „Das ist ein Unicum!” („Ez egyedülálló!”) A számolócédulák, ezek a kézbe adható kis reklámok virágkorukat a két világháború között élték. Leginkább szatócsboltok, vegyeskereskedések, éttermek, kávéházak használták őket a 19. század végétől kezdve. Tömbökben kapták őket a nagykereskedőktől és a gyáraktól.
SZTRICHNINES ÜVEG
Kis méretű, barna színű, szögletes testű patikai üveg rövid is, széles nyakkal, hozzá tartozó, csiszolt üveg tetővel. Oldalán fehér keretben, kék alapon fehér betűkkel "Trituratio Strychnin. Nitric. 1+9 Lactos." felirat, fölötte két kereszt látható. Ez a gyógyszerészetben a mérgeket jelöli. A sztrichnin az alkaloidok csoportjába tartozó vegyület, igen erős méreg. Neve a farkasmaszlag nevű növény tudományos nemzetségnevéből (Strychnos) származik. A gyógyszerészetben elsősorban szívbetegségek kezelésében használták. Kis adagban a látást, a hallást és a szaglást javítja. Sportolóknál adrenalinszint növelésére, a jobb légzésre és az erőleadás növelésére is használták. Terápiás szélessége (azaz a hatásos és halálos dózis közötti sáv) azonban olyan kicsiny, hogy gyógyszerként való használata mára a legtöbb országban megszűnt.
TŰZOLTÓ CSOPORTKÉP
A solymári önkéntes tűzoltókról az 1930-as években a szertár ajtaja előtt készült fotó. A hátsó sor közepén Urányi (Unterreiner) József (1897-1957) tűzoltó parancsnok látható. A kép jobb szélen Unterreiner (Urányi) Péter, bal szélen Kopp Ádám és Huber István áll. Az első sorban középen ülő alak kezében kürtöt tart. A hagyomány szerint a solymári tűzoltótestület 1886-ban alakult. A település már 1911-ben rendelkezett két tűzifecskendővel, s 1931 után már száz méter nyomótömlő, két csáklya, két fejsze és hat veder beszerzéséről is gondoskodott a község. Az önkéntes tűzoltóság tagjainak sapkát, zubbonyt, nadrágot biztosítottak.
MILBICH MÁRTON KOCSITÁBLÁJA
Szögletes bádoglapból készült kocsitábla, sarkain kisméretű lyukakkal a lovaskocsira való felszereléshez. Festett fekete keretben lévő, sárga alapon fekete-piros árnyékolt felirata "Milbich Márton Solymár Nagykovácsi u. 26." már erősen megkopott az idők során, csak nehezen vehető ki. Magyarországon a 20. század elején rendelték el, hogy minden közúton közlekedő járművet - így a lóvontatású szekereket, kocsikat is - táblával lássanak el, melyen feltüntetik a tulajdonos nevét és lakhelyét. Ezek lehettek házi készítésű zománctáblák, de az elegánsabb kocsiknál akár előkelő réztáblák is, melyeket a jármű oldalára, jól látható helyre kellett fölszerelni. Milbich Márton kézi festésű kocsitáblája az 1930-as évek végén készülhetett Solymáron.
HOSZZÚ MESSER TÖREDÉKE
Töredékes pengéjű hosszú messer a 15-16. század fordulójáról. Végén kiszélesedő markolatán egy szeglyuk látható a borítás rögzítése számára. Keresztvasa és kézvédője szintén töredékes. A fegyvertöredék a solymári várból került elő a dr. Feld István által vezetett 2010-es ásatás során. A hosszú kardok elterjedése többek között a páncélzat változásával magyarázható, fénykoruk a 14-15. századra tehető. A hosszú messer (jelentése: kés) egy élű vágó- és szúró fegyver. Jellemző rá a begörbített vagy kampó alakú véggomb, a hosszú és szegecselt markolat, a keresztvas, amit egy a pengén keresztül ütött szög rögzít, esetleg kézvédő és egy hosszú, egyenes penge. A markolat eléggé hosszú volt ahhoz, hogy két kéz kényelmesen elférjen rajta.
BÁNYÁSZLÁMPA
Hengeres testű sárgaréz karbidlámpa. A lámpatest két részből áll, egy alsó karbidtartályból és egy fölső víztartályból. A felső részen található a vízbeöntő nyílás, alsó felén pedig a gáz kivezető csonkja látható. E mögé illeszthető a kerek, homorú fényvető. A lámpába helyezett kalcium-karbid és a hozzáadott víz reakciója acetilén gázt fejleszt, ami az égőfejen kivezetve és meggyújtva erős fénnyel világít. Solymár 20. századi történetéhez szervesen kapcsolódik a szénbányászat. A környéken lévő bányákban a század első felében mintegy 100 solymári bányász dolgozott. A szénbányászatnak először az 1930-as évek végén szakadt vége, amikor a bányát vízbetörés miatt bezárták. Egy évtizeddel később azonban a Zsíros-hegy solymári oldalán „JÓ REMÉNYSÉG" néven nyitottak új tárnát. Ebben az időszakban Solymáron 66 aktív és 35 nyugdíjas bányászt tartottak számon. A pilisi szénbánya készleteinek kifogyása, valamint a tüzelőolaj- és földgáz-felhasználás bevezetése miatt az aknát 1969-ben számolták fel.
ÜNNEPI FEJKENDŐ
Négyzet alakú, fekete színű, ünnepi düftin kendő egyik sarkában két sorban V alakban hímzett, fekete virágok sorával, a V alak belsejében egy különálló virágtővel. A düftin pamutból készült, kissé bársonyos felületű, meleg anyag. A kendő Taller Jánosné Binder Teréz (1911-2008) hagyatéka. A paraszti társadalomban a kendő nem csak a téli hideg, vagy a nyári napsütés ellen védett. Viselése, színe, megkötésének módja a közösség számára üzeneteket is hordozott. Az asszonyok koruknak megfelelő színű (fiatalabbak világosabb, idősebbek sötétebb) kendőket hordtak: hétköznap egyszerűbb, ünnepeken díszes anyagból készült, vagy hímzett kendőben léptek csak ki az utcára. Ezt a hímzett fekete fejkendőt gyász idején, vagy idősebb korban ünnepi alkalmakkor hordták.
HÁROM KRAJCÁR 1849-BŐL
Nagyméretű, rézből készült 3 krajcáros érme a magyar forradalom és szabadságharc idejéből. Előlapján a betűkkel kiírt értékjelzés, évszám és verdejegy (N.B. azaz Nagybánya), hátoldalán a koronás magyar címer, és értékjelzés látható, a következő szöveggel körbevéve: "MAGYAR KIRÁLYI VÁLTÓ PÉNZ". A jó állapotú érme dr. Valkó Arisztid hagyatéka. Magyar feliratú pénzérméket hazánkban először Kossuth Lajos veretett. A szabadságharc alatt ezekből a vastag 3 krajcárosokból készültek a szétcsavarható úgynevezett spionpénzek, vagy csavaros krajcárok. Ezek súlyuk kivételével mindenben megegyeztek a forgalomban levő címletekkel. Belsejükben titkos üzeneteket, vagy Bem és Petőfi fényképeit hordták.
PITZ JÓZSEF SZERSZÁMOS LÁDÁJA
Téglalap alakú, fából készült, gyalult láda hozzá tartozó, levehető fedéllel. Fekete festékkel felvitt, kissé már kopott elülső felirata arról tanúskodik, hogy eredetileg a kőbányai Fővárosi Sörfőző Rt. tulajdona volt. Az 1900-as évek első évtizedeiben készíthették és használhatták ott. Azt nem tudjuk pontosan, hogyan és mikor került a solymári Pitz József faeszköz készítő mester tulajdonába, de a múzeumba már az ő hagyatékaként érkezett. Pitz József a ládát lécekkel erősítette meg, majd szerszámos ládává alakította. Belsejébe egy többszörösen átlyukasztott lécet is szerelt, ebben tartotta a különféle méretű és formájú fúrószárakat. Ezek mellett ráspolyokat, fűrészeket, gyalukat, vonókést, szekercét, és egyéb, a munkája során használt szerszámokat tárolt benne. Ma ezeket is a Gyűjtemény őrzi.
PATIKAI TÉGELY
Világos barna, hengeres formájú, enyhén domború tetejű, fényezett fa patikatégely, talpánál esztergált díszítőcsíkokkal. Oldalán fekete színnel festett "SEM. CORIANDR.", azaz koriandermag felirat látható. A tégely hátulján egy későbbi, ragasztott címke is található "…andri Fructus" felirattal. A címke erősen kopott, a felirat eleje leszakadt. A patikai tárolóedény valamikor a 19-20. század fordulóján készülhetett, a 20. század elején a patikákban még ilyenekben tartották a különféle gyógyszerek elkészítéséhez szükséges alapanyagokat. Így volt ez az 1908-ban Kovács Pál által nyitott első solymári patikában is. A zellerfélék családjába tartozó koriandert ma leginkább fűszerként ismerjük. A gyógyászatban vízhajtó, valamint emésztés-serkentő és görcsoldó hatása miatt használták .
ZIEGLER BORBÁLA SZÜLETÉSI ANYAKÖNYVI KIVONATA
Az 1923. február 7-én született Ziegler Borbála római katolikus leánygyermek koronás magyar címerrel ellátott születési anyakönyvi kivonata. Szülei az anyakönyvi bejegyzés szerint a 32 éves Ziegler Mátyás szénbányamunkás és a 30 éves Izsák Erzsébet római katolikus solymári lakosok. A sokáig összehajtogatva tárolt, erősen megviselt, foltos, szakadozott kivonatot Pest-Pilis-Solt Kiskun vármegyében, a Solymári Anyakönyvi Kerület pecsétjével bocsájtották ki 1933. december 3-án, olvashatatlan aláírással. Az anyakönyvi kivonat érdekesége a lap tetejére kézzel írt megjegyzés, mely szerint annak kibocsájtása „igazolt szegénység alapján bélyeg és díjmentes”.
FENŐKŐ TOKBAN
Marhaszarvból készült tok benne zabszem alakú, szürke színű, lapos fenőkővel. A tok felső részére szögekkel vas akasztót erősítettek, melynek segítségével a nadrágszíjra, vagy a gatyakorcra tudták akasztani kaszálás, vagy aratás során. A tok alját a fenőkő az egyik oldalon a rendszeres használat során kilyukasztotta. A kasza a parasztgazdaságok legmegbecsültebb szerszáma volt, a kaszálás pedig a legfontosabb paraszti munkák közé tartozott. Elsajátítása a felnőtté válás, felnőtt munkásként való számbavétel feltétele volt. A fenőkő tartóba a férfiak a mezei munka kezdetekor vizet öntöttek. Aratás, vagy kaszálás közben időnként megálltak, és a kaszakővel a kasza élét a hegyétől a nyak felé, vagy fordítva haladó mozdulatokkal megfenték.
ŐSKORI KERÁMIA KANCSÓ
Eredetileg egyfülű, világosbarna színű, kézzel formázott kerámia kancsó az őskorból, nyakán és hasán vonalakból és apró pontokból álló, körbefutó díszítéssel. Hastörzsén három díszítő bütyök látható. A kancsó több helyen megégett, elfeketedett, füle letörött, egyik oldalából hasától fölfelé egy nagyobb darab hiányzik. A solymári vár területén előkerült leletet dr. Valkó Arisztid ásta ki, valószínűleg az 1930-as években. Ezt követően évtizedekig a Valkó-házban kiállított, saját tulajdonában lévő helytörténeti gyűjtemény részét képezte. Ez az anyag a tulajdonos 1988-ban bekövetkezett halála után, végakaratának megfelelően átkerült a solymári Helytörténeti Gyűjteménybe, ahol azóta is őrizzük.
CSÉSZE ÉS CSÉSZEALJ
Fehér porcelánból készült, közepes méretű, egyfülű csésze és csészealj a 19. század végéről. A csésze és a kistányér is kék-zöld-arany geometrikus és növényi mintákkal gazdagon díszített. A minták - különösen a csészén - már kissé kopottak. A vagyont, jómódot jelző díszedények háztartásokban való kirakása a parasztságnál csak a 19. században vált általánosan elterjedté. Az alábbi csészét és a tányért is bizonyára dísztárgyként használták Solymáron. Ezt erősíti meg a tányér alsó peremén lévő, a falra való felakasztást szolgáló apró lyuk, illetve a csésze talpának díszítettsége is – hiszen ez akkor válik láthatóvá, ha a csészét felakasztva tárolják.
BINDER TERÉZ KÖNYVE
Fekete papír kötésű, német nyelvű, nagybetűs, vallási témájú könyv. Címe a gerincen látható nyomás szerint: Maria, Trösterin der Betrübten, azaz Mária, a szenvedők vigasztalója. A könyv további adatait és korát sajnos nem tudjuk pontosan, mert az eleje hiányos, csak a 47. oldallal kezdődik. Annyit tudunk biztosan, hogy az 1911-ben született Binder Teréz (később Taller Jánosné) hagyatékából származik. A korábbi rendszerese használatról, és a különös megbecsültségről tanúskodik, hogy bár az könyv borítója erősen kopott, megviselt, a korábban elvált gerincet és a fedlapokat fekete cérnával, kézi öltésekkel erősítették gondosan újra egymáshoz. A könyvek a paraszti kultúrában nem játszottak központi szerepet, egy-egy imakönyv, Biblia, vagy más, vallási témájú könyv azonban minden háztartásban akadt. Ez a könyv állapotát tekintve rendszeres olvasásról, és ezáltal az otthoni elmélyült vallásgyakorlásról is tanúskodik.
FAHORDÓ SZÁN
Íves, vasalt talpú, nagyméretű, lófogatolású szán. A fából készült, farönkök felfektetésére szolgáló tartó szerkezetet vas kapcsokkal erősítették a szán talpához. Valószínűleg Pappert Ignác solymári bognármester készítette. A 20. század első évtizedeiben használt szánt Kurcz János adományozta a múzeumnak 1978-ban. A szán az emberiség egyik legrégibb szállítóeszköze. Még olyan vidékeken is találhatók szánok, ahol hónak nyoma sincs. Azt nem tudjuk, hogy ezt a solymári szánt vajon nyáron is használták-e, az azonban bizonyos, hogy havas időben a nagyobb mennyiségű fa erdőből való kihordásának elengedhetetlen kelléke volt.
PILULAGÉP
Két fémlap közé szorított falapból, valamint egy erre illesztett, illetve egy különálló, sárgarézből készült rovátkolt fém rúdból álló pilulakészítő eszköz. A pilula (labdacs) gyógyszeres porokból vagy folyadékokból kötőanyaggal előállított, tésztaállományú massza, amelyet kis gömbökké osztanak szét. Igen kedvelt gyógyszerforma volt a tablettázás elterjedése előtt. A pilulamasszát mozsárban gyúrták össze. Ezután a pilulagép lapján egyenletes rúddá sodorták, majd a rovátkolt fém rudak segítségével egyforma méretű darabokra vágták. Az így elkészült gyógyszeradagokat ezután még tovább gömbölyítették kézzel, vagy egy lapos faeszközzel. Hogy a pilulák ne ragadjanak össze, behintésükre fehér agyagot, vagy édesgyökérport használtak.
ISKOLAI ÉVNYITÓ FOTÓJA
Iskolai évnyitóról készült kép 1965-ből. Az 1950-es években a 8 osztályos iskola bevezetése és a növekedő gyermeklétszám miatt a Templom téren 1903-ban felépült solymári iskolában a tanteremhiány még tovább nőtt, ezért megszüntették az épületben lévő utolsó tanítói lakást és szükségtantermek kialakítására is sor került. Az évnyitó ünnepségeket így az 1960-as években – az iskolabővítés befejezéséig – rendszerint a Művelődési Ház udvarán tartották. A fotón Baráth Károlynét, az iskola akkori igazgatóját láthatjuk az asztal mögött ülve. A színpad előtt az ünnepi ruhába öltözött leendő elsősöket, valamint szüleiket, családtagjaikat láthatjuk.